Csikó Kislovas Egyesület 2007 óta működik. 2009-ben szereztem meg a lovas oktatói végzettségemet, azóta iskolaszerűen, habár a megszokott lovardai oktatástól eltérően, órarend alapján tanulnak nálunk a lovasok.

Célunk az, hogy a lovakat, a lovaglást és a lovak körüli teendőket emberközelivé tegyük, vagyis a klasszikus lovardákkal szemben elvárjuk a lovasainktól, hogy részt vegyenek az egyesület életében a lovaglási időn kívül is.

Western stílusú, szőrén lovaglást tanítok, ami azt jelenti, hogy a megszokott „cibálom és rángatom a ló száját” helyett testsúly-áthelyezéssel és lábsegítséggel irányítunk, minimális szárhasználattal patracon. Pályán előfordul, hogy szárat sem használunk. Ez a fajta lovaglási stílus nehezebben elsajátítható – mert szükség van az ember érzésére is – , de aki így tanul meg lovagolni vagy soha nem is akar nyeregben lovagolni, vagy nyeregben kacagva bármilyen lovon megállja a helyét. 

Nem teljesen szőrén lovagolunk, hanem patracon. A mi patracunkon nincs kengyel, de szügyelővel és hevederrel van rögzítve a lóra. Mivel ez egy vékony bőr és filc anyagú szerszám (vagy egy western nyeregalátét szügyelővel), a ló hátán, majdnem olyan, mintha szőrén ülnénk a lovon, leszámítva azt, hogy így még kevésbé zavaró a ló gerince, illetve nem izzadunk össze a lóval, nem leszünk szőrösek lovaglás után.

tereplovaglás

Nincs futószáras oktatás. Az első alkalmakkor megtanul ülni a lovas, vagyis megtanulja, megérzi hogyan üljön kényelmesen, elengedetten, egyensúlyban, követve a ló mozgását.

Amikor már kapaszkodás nélkül ül a lovas, szárat kap és megtanulja lépésben kezelni a lovat. Ha már lépésben irányítja a lovat, elkezdünk ügetni, majd ügetésben irányítani. Az a lovas, aki ügetésben mindkét kézen folyamatosan képes két kört megtenni és átlót vált, kiviszem terepre. Tereplovaglás során tanulják meg a lovasok a vágtát.

 

Tanulás során lehetőség van – és igazából kötelező is – minimálisan a szabadidomítás elsajátítása. A szabadidomítás tulajdonképpen a lóval földről való mozgás. Ilyenkor értheti meg igazán a lovas azt, hogy hogyan is reagál a ló a különböző tesrészeinek mozására. A lovaglás nem “vizibicikli bérlés”, tehát nem kifizetjük, használjuk és hazamegyünk, hanem amikor megérkezünk kapcsolatot keresünk a lóval, a hátán és mellette is figyelünk rá, majd utána ha lehetőség adódik ellátjuk, vagy legalább figyelünk arra, hogy mások mit csinálnak fele. Sokat lehet abból is tanulni, ha másokat nézünk, hogy mit hogyan csinálnak, hiszen a jóból tanulhatunk, a rosszat pedig ha észrevesszük szintén az előnyünkre válik. Ezért érdemes mindig korábban érkezni a megbeszélt időponthoz képest, illetve később távozni, hogy része lehessünk annak, amit a városban nem kaphatunk meg, a természetet.

Az, hogy ki mennyi idő alatt tanul meg lovagolni, vagy jut el a tereplovaglásig egyéne válogatja. A lovaglás tanulása hasonlít a nyelvtanulásra: ha heti több alkalommal tanulunk, gyorsabb a fejlődés, viszont múlik az egyén adottságain, illetve a korán.

A lóra szállásnak nincs korhatára, de természetesen mindenkivel korának megfelelően foglalkozunk. Nyugdíjas korban is fel lehet ülni a lóra, illetve már akkor is, amikor még szinte ülni sem tud a gyerek. A nagyon pici gyerekek esetében egy tapasztalt lovas elé tesszük a pici gyereket és így is ugyanolyan élményt nyújt neki, mint a nagyobbaknak.

 

Iskolás kor előtt száron vezetjük a lovat, miközben tornagyakorlatokat, vagy játékos feladatokat lehet végezni a lovon. 7 éves kor alatt csak akkor adok szárat a tanulónak, ha valóban rátermett és fizikailag is fejlett. A legideálisabb kezdés a lovaglás tanulására 8-12 éves kor. Természetesen később is lehet kezdeni, de ilyenkor könnyebben, ösztönösen lehet elsajátítani ezt a mozgásformát.

Mindenkivel adottságai és tudása szerint foglalkozunk. Mivel nem lovarda vagyunk, hanem sportegyesület, az egyesületünk tagjai órarend szerint járnak lovagolni. Ennek azért van jelentősége, mert a rendszeresség tudatosabb tanulást eredményez.

Ha szeretnéd kipróbálni nálunk a lovaglást, a tanórák végére (vagy esetleges hiányzás esetén más időpontban) telefonos egyeztetés alapján megbeszélhetünk időpontot. Ha ez után szeretnél hozzánk csatlakozni, annak részleteiről személyesen beszéljünk!

A lovagoltatást egyéb elfoglaltságaim mellett végzem, ezért sajnos csak korlátozott időben tudok lovasokat fogadni. A kapacitásaink végesek, így ősszel és tavasszal (amikor nagyobb a kedv a lovaglásra) többen vagyunk, előfordulhat, hogy nehéz lesz időpontot egyeztetni, ezért megértéseteket kérem 🙂 A kialakult vírus helyzet miatt pedig sok minden felborult, néha olyankor jönnek a legtöbben, amikor amúgy más helyre nem mehetnek az emberek. Mi lóháton és szabadban távolságot tartunk, ezért nincs maszkviselési kötelezettség. A fedelesünket a vírus idején nem használtuk, hiszen zárt hely, de tervbe van véve, hogy maszkviselés esetén megnyitjuk.

Lovas tanóráink kedden, csütörtökön délután és szombaton, vasárnap délelőtt vannak. Az aktuális időbeosztást a Főoldalon találod. Tereplovaglásra alapvetően hétvégén van lehetőség.